HU EN DE

Amadinda 35

Amadinda 35

2019. 06. 15.

Az Amadinda együttes 1984-ben alakult meg, tagjai a budapesti Zeneakadémián végezték tanulmányaikat. Az együttes a már klasszikussá vált ütőhangszeres kompozíciók bemutatása mellett a kezdetektől fogva megkülönböztetett fontosságot tulajdonított annak, hogy működése inspirációt nyújtson magyar és külföldi zeneszerzőknek egyaránt.

A 90-es évek második felében az említettek mellett három új, markáns célkitűzés jelent meg az együttes munkásságában: a tradicionális ütőhangszeres kultúrák kutatása, az együttes tagjainak zeneszerzői tevékenysége, valamint korábbi zenetörténeti korszakok darabjainak ütőhangszeres átiratban való megszólaltatása.

Ezek a törekvések egyedülálló repertoárt eredményeztek, melyet az Amadinda 35 év alatt 4 kontinens 35 országában mutatott be nagy sikerrel olyan helyszíneken, mint a  Philharmonie Berlin, Wiener Konzerthaus (Bécs), Royal Albert Hall (London), National Concert Hall (Taipei), a National Center for Performing Arts (Peking), a Meyerson Symphony Center (Dallas) és a new york-i Carnegie Hall. Az Amadinda fennállásának 30. évfordulóját 2014-ben, a világ legnagyobb ütőhangszeres rendezvényén, az Egyesült Államok-beli Indianapolis-ban megrendezett Percussive Arts Society konvencióján ünnepelte a nemzetközi szakma.

John Cage, Ligeti György, Steve Reich, a XX. századi zenetörténet e három meghatározó alakja is darabot komponált az Amadinda számára. Az együttes játéka több mint harminc lemezen hallható, amelyek közül talán a legkiemelkedőbb az a hat CD-ből álló sorozat, amelyen az Amadinda közel húsz évig dolgozott és amelyen John Cage összes ütőhangszerekre komponált műve hallható.

Az Amadinda együttes az elmúlt 35 évben olyan világhírű művészekkel koncertezett, mint Kocsis Zoltán, Schiff András, Marton Éva, Kurtág György, Eötvös Péter, Presser Gábor, Keller András, a Theatre of Voices és Paul Hillier, Rivka Golani, James Wood, és az Eighth Blackbird együttes. A velük való együttműködés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mára az Amadindát az egyik legeredetibb ütőhangszeres együttesként tartja számon a világ szakmai közvéleménye.

I. helyár: 7.500 Ft
II. helyár: 6.000 Ft
III. helyár: 3.000 Ft
 

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS


Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház
9421 Fertőrákos, Fő u. 1.
Telefon: 99 / 530-400, 99 / 530-404
E-mail: kofejtoinfo@prokultura.hu; kofejtopenztar@prokultura.hu
Telefon: 06/30-6164485