Sopron egyik fő turisztikai vonzereje abban a gasztronómiai ágban rejlik, melyre méltán büszkék a helyiek. Az elmúlt évszázadokban a régió kultúrájának szerves részévé vált a soproni bor.A „különc borvidékként” is emlegetett Soproni Borvidék varázsához és egyediségéhez az is hozzájárul, hogy a pincéket nem a szőlőhegyekbe, hanem a városba, saját házaik alá építették a szőlős gazdák. Ez akkoriban nemcsak kiváltságot, de nagyobb védelmet is jelentett a termelőknek.
A Soproni borvidék az ország nyugati csücskében terül el, az Alpokalján, a Fertő tó nyugati, déli partjainál, valamint a Soproni-hegységben. Legértékesebb területe a Fertő tó környéki hegyoldalakon, lankákon mintegy 1500 hektárnyi termőterületet foglal magába.A tó adta szubmediterrán klíma egy igazi „csodavilágot” alakított itt ki. A szőlő érését nem a visszatükröződés, hanem a tó felett nappal megrekedő meleg levegő segíti, amit a szél éjszaka a szőlő területek felé fúj. A borvidék központja Sopron, hozzá tartozik továbbá Fertőrákos, Kópháza, Balf, Fertőboz, Harka, Fertőszentmiklós és 2000. június 13-tól a Kőszegi körzet is, amely összesen 259 hektár szőlővel gazdagítja a termőterületet.
Magyarország egyik legrégebbi történelmi hagyományokkal büszkélkedő borvidéke a soproni. Az itt élő embereknek évszázadokon keresztül a szőlő jelentette a megélhetést. A szőlő- és bortermelésre támaszkodva őrizni tudta kiváltságait a város, és polgárai számára biztosítani tudta a szőlőtermeléshez elengedhetetlen nyugalmat.
Sopron szőlő és bortermelésének kezdeteiről alig maradt fenn írásos emlék, az azonban kétségtelen: Sopron környékén a szőlészet és borászat elterjedése érdekében legtöbbet a rómaiak tettek. A római birodalom berendezkedése alatt ezen a vidéken vezetett keresztül a borostyánkőút részeként a vindobonai (bécsi) és petoviai (pettaui) kereskedelmi út, amelynek észak-déli irányú forgalmába Scarbantia (Sopron római kori neve) lakói biztosan bekapcsolódtak saját árujukkal, a borral.
Míg hazánk más részein a népvándorlás vihara után a szőlő és borkultúra felújítása a magyarok nevéhez fűződik, addig Nyugat-Magyarországon a római szőlők felújítása azon szorgalmas bajor telepeseknek köszönhető, akik a frank birodalom védelme alatt telepedtek meg ezen a vidéken.
A XIV. század elején Sopron már Magyarország legjelentősebb bortermelő vidéke volt, és kereskedelmi kapcsolatai messze túlnyúltak az ország akkori határain is. A soproni bor híres és ismert volt a francia királyi udvartól egészen Oroszországig. A XIX. századtól a poncichterek, a német ajkú gazdák messze földön híressé tették a soproni bort.
A monarchia idejében a Fertő tó körüli szőlőterületek egy borvidéket alkottak Sopron-Ruszt-Pozsony néven, hasonló fajták és művelési módok jellemezték őket. A szőlőskerteket pusztító járványok, a történelem viharai azonban külön fejlődési pályára állították a soproni régiót. A város környékén az 1800-as évek végéig a fehér szőlő volt az uralkodó. Borvidékünk karakteres fajtája, a kékfrankos szőlő az 1890-es évek után került előtérbe. Legnagyobb mennyiségben, több mint ezer hektáron termesztik. A belőle készült bor színanyagában gazdag, mélyvörös színű, rendszerint keményebb és fanyarabb, mint az ország más vidékéről származó Kékfrankos.
A Sopronban mesélt legenda szerint 1809-ben Napóleon katonáinak szállást, ételt és italt kellett a helyieknek ingyen biztosítani. A katonák a kötelező fejadagon kívül is szerettek volna borozni, ezért vásároltak is pénzért. Mivel pedig a náluk lévő kettő féle pénz közül a kékfrank értékesebb volt a fehér színű franknál, ezért a poncichterek fizetéskor kékfrankot kértek. Így lett a jó soproni bor neve kékfrankos. Magyarországon először „soproni kékfrankos” néven Jäger Mihály borkereskedő árusította palackos borait az 1830-as években. Mára ez már fogalommá vált.
A kékfrankos mellett jelentősek még a Zweigelt, Cabernet sauvignon, Merlot és Pinot noir ültetvények is. A fehér bort adó fajták közül a Zöld veltelini a legjellegzetesebb, de a Chardonnay, Tramini, a Zenit, a Sauvignon blanc szintén elterjedt a vidéken, de folyamatosan növekszik napjaink legdivatosabb fajtájának, az Irsai Olivérnek az aránya is. A Korai piros velteliniből készült soproni bor pedig igazi kuriózumnak számít. A borvidék érdekessége még, hogy az itteni klíma a késői szüretelésű desszert borok előállításának is kedvez. Ezek a borok nem új keletűek vidékünkön, jelenlétük 1524-re vezethető vissza, de napjainkban szintén kiváló édes fehérborok kóstolhatók több pincészetben is.
Külön öröm volt a térség és nagy elismerés a család számára, hogy 2019-ben a Bor és Piac borszakmai magazin „Magyarország legszebb szőlőbirtoka” internetes pályázatának keretében a Gangl pincészet 10 hektár alatti kategóriában elnyerte az ezüstérmet. Közönség szavazás után a legjobb három pályázót felkereste egy nyolctagú szakmai zsűri, akik megnézték a birtokot, a pincét, megkóstolták a borokat. Ezután pedig értékelték a komplex szolgáltatásokat.